Saturday, August 24, 2013

Akne utáni hegek

Akne utáni hegesedés akkor következik be, ha a bőrünket csúfító - főként a mélyebb, fájóbb - aknékat kinyomkodjuk. Tehát elméletben ha nem nyomkodjuk, piszkáljuk az arcunkat, akkor a pattanások nyom nélkül eltűnhetnek.
De persze gyakorlatban ezt már sokkal nehezebb betartani. Hogyha az embernek a feje közepén nő egy nagyobb méretű pattanás, akkor általában nem az az első reakciója, hogy 'jó akkor most várjuk meg még ez itt kicsírázik, és majd magától elmúlik'...
Tény és való, hogy a hegeket már sokkal könnyebb mondjuk sminkkel elfedni, mint egy kitüremkedő aknét, de azért az is ugyanúgy ronthatja a bőr összképét, sértheti az önbizalmunkat.

A már meglévő hegek ellen a leghatásosabb kezelés a kémiai hámlasztás. És szerencsére ma már nem is kell külön kezelésekre járni, hanem saját otthonunkban, szérumok használatával is véghez tudjuk vinni.


A szérumok általában egy-két ezer forinttal mindig magasabb áron vannak a sima krémeknél, így érdemesebb nagyobb figyelmet fordítani az összetevőikre. Ami nekünk a leghatásosabb összetevő kémia hámlasztók közül az a glikolsav (összetevők felsorolásánál Glycolic Acid-ként találjuk meg). Ami még megemlítendő az a tejsav (Lactic Acid), ami szintén kémia hámlasztó, de gyengébb a hatása a glikolsavnál.

A képen felsorolt szérumok:
1. Bioderma Sébium Sérum: Véleményem szerint az egyik legjobb szérum. Nemcsak a hegeket halványítja, de a még meglévő pattanásokat is szépen lehúzza. Glikolsavat tartalmaz.
2. Eucerin DermoPurifyer Active Concentrate: A hatóanyaga tejsav.
3. Clinique Pore Refining Soulitons Correcting Serum: Ugyan hivatalosan nem a hegekre, hanem a tág pórusokra van kifejlesztve, de ide sorolom. Antioxidánsokat és szalicilsavat tartalmaz.
4. La Roche-Posay Effaclar Sérum: Glikolsavat és szalicilsavat is tartalmaz.
5. Avon Anew Clinical Absolute Even: Több bőrproblémára is megoldást kínál ez a szérum. Több hasznos összetevő mellett szalicilsav is található benne.



0 comments:

Post a Comment