Monday, June 3, 2013

Arcápolás alapok

Akkor kezdjük is teljesen az alapoktól: az arcápolás.
Minden nap, napi kétszer (reggel és este) be kell iktatnunk egy max. 5 percet igénybe vevő arcápolási rutint.

Én már körülbelül 15 éves korom óta teszem ezt minden nap, vallásosan, ám nagyon sok netes fórumon illetve ismerősöknél, barátoknál is látom, hogy egyszerűen nem törődnek az arcápolással.
Pedig ha pattanásos, gyulladt, aknés a bőrünk, akkor nagyon nagy figyelmet kéne fordítanunk erre.

Miből is áll ez az arcápolási rutin?

Először is arclemosóval történő arcmosásból. Körkörös mozdulatokkal haladjunk, és az arc egész területére térjünk ki. Igazából egyre több helyen olvasni, hogy az arclemosó megfelelő kiválasztása nem is olyan fontos, mint amilyennek mi azt hinnénk, hiszen ez szinte azonnal lemosásra is kerül arcunkról, így nem tölt sok időt a bőrön. Én ettől függetlenül azt javaslom, hogy mindenképp válasszunk bőrtípusunknak megfelelő lemosót, nem is kell a legdrágábbat, manapság már pár száz forintokért egész jó minőségű - és összetételű - termékeket lehet kapni.

Következő lépés a tonizálás. A tonik használatának a fontosságáról oszlanak meg leginkább a vélemények, én személy szerint nagy híve vagyok neki. Az arclemosót hatékonyan kiegészíti, és főleg ha zsíros a bőrünk, akkor a fokozott faggyútermelés miatt ajánlott őt is használni.
Arra figyeljünk, hogy a tonikunk semmiképpen se tartalmazzon alkoholt!! (Erre majd a későbbiekben bővebben kitérek.)

Utolsó lépés a hidratálás. Nagyon sok zsíros bőrtípussal rendelkező ember, azt hiszi, hogy ez a lépés elhanyagolható. Pedig nem! Nagyon fontos, hogy hidratált legyen a bőr, és manapság már ez rengeteg formában elérhető. A hozzám hasonló, problémás bőrűeknek a mattító arckrémeket tudom ajánlani. Ezek segítenek, hogy ne zsírosodjon túlzottan a bőrünk napközben, anélkül, hogy eltömítenék a pórusokat.
Nappalra érdemesebb olyan arcápolót használni ami védelmet nyújt, viszont éjszakára olyat, ami hidratálja, táplálja a bőrünket.




0 comments:

Post a Comment